Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus, 2017

Védekezés az atomháború ellen- kazah módra

Az atomháború réme a huszadik század közepe óta kísérti az emberiséget. Talán Nyikita Hruscsov szovjet pártfőtitkár kubai akciója idején került hozzá legközelebb az emberiség, ma pedig Észak-Korea idióta katonai vezetése fenyegeti vele a világot,de az emberiség mindig megtalálta, hogyan védje ki az atomháború veszedelmét. Itt egy új módszer. Kazahsztán katonai elitje találta ki, és valósította meg. Kazahsztán uránt fog dúsítani, de ő maga ezt nem használja fel, hanem eladja. Mindezt azért teszi, hogy más országok ne dúsítsanak uránt. Tehát egyfajta emberbaráti gesztusként kell értelmeznünk a lépést, melynek célja nem a kazah bevételek növelése, hanem az atomháború megakadályozása. Ha csak egy ország dúsít uránt- így a kazahok- akkor a többi ország nem foglalkozik majd ezzel, hanem átáll a békés szőlőtermesztésre, vagy szürkemarhát tenyészt a legelőkön. Putyin orosz elnök áldását adta a mókára, gondolom, az ő országa, illetve annak vezetése is részesedik a lovettából. Én nem kíván

Családvédelmi Tanács alakult a magyar kormányon belül

Az Orbán-kormányon belül Családvédelmi Tanács alakult, hogy a jövőben a kormány döntéseinek meghozatalakor, törvényjavaslatainak benyújtásakor még jobban figyelembe vehessék a magyar családok érdekeit. Remélhetőleg nem pusztán arról szól majd az egész, hogy egy testületen belül létrejön egy szűkebb testület, ami aztán az egész testület érdemi döntéseit hozza.... Mivel jóindulatúak vagyunk az Orbán-kormányhoz, pozitívan állunk a kezdeményezéshez, és feltételezzük, hogy a testület valóban a magyarországi családok boldogulását van hivatva segíteni. Ebben az esetben azonban érdemes lenne külső szakértőket is bevonni ( pl. a Nagycsaládosok Egyesületétől, egyházaktól), mert a kormány, akárhogy is vesszük, Magyarországon az elithez tartozik, egy kormánytag gyermeke másképp él, mint egy négy gyermeket nevelő fiatal apuka és anyuka. Szóval, legyen ez a szervezet egy MINDEN magyar család érdekein ( gazdasági, társadalmi, politikai és nem utolsósorban hitbeli érdekein) lendítő csapat. Legyen íg

Videoton: Úgy érzem, nem lesz bajnok

Annak ellenére, hogy a szerb ászok ( főként a kissé nyugtalan lelkű Lazovic)  vezérletével a Videoton magabiztosan legyőzte a Ferencvárost, úgy érzem, idén sem lesz bajnok. Mindig megérzem, melyik csapat nyeri a magyar labdarúgó bajnokságot, legalábbis az utóbbi négy évben mindig megéreztem, szerintem most lesz ez másképp. Szerintem- és most kapaszkodjanak meg- a Fradi lesz a bajnok. Összekapják magukat, a sérültek felgyógyulnak, Thomas Doll vezetőedző kicsit lenyugszik, Gera Zoltán visszanyeri régi formáját, nem a bíróval veszekszik egész nap, és a zöld-fehérek nagy győzelmi sorozattal megnyerik a trófeát. Persze, ez csak egy érzés. De tavaly is a Honvédot éreztem bajnoknak, és bejött. Jó tipp volt. 

Ujhelyi István MSZP-s európai képviselő a cirkuszművészetet támogatja

A magyar baloldal inkánn a cirkuszművészetet támogatja, mintsem a focit. A magyar fouci ismeretében teljesen igazuk van, mégis, talán nem a bohócokkal és artistákkal kellene kampámyolni. Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő hírleveléből idézünk: "Az európai cirkuszművészet kulturális értékének elismerése mellett az ifjúsági munkanélküliség elleni harcban betöltött szerepe és a társadalomra gyakorolt pozitív hatása is szerepel abban a szakmai kiáltványban, amelyet januárban mutattak be a 41. Monte Carlo-i Nemzetközi Cirkuszfesztiválon. A művészeti ágazat – amely jövőre ünnepli fennállásának 250. évfordulóját – csak Európában több mint ezer társulatban és több száz iskolában teremt munkahelyeket és nyújt szórakozást generációknak. Az Ujhelyi István EP-képviselő, az Európai Parlament turizmusért felelős szakpolitikusa által kezdeményezett „Circus Manifesto”-hoz számos szakmai szervezet, társulat és cirkuszigazgató csatlakozott. A dokumentum első aláírója Stéphanie monacói hercegnő, a M

Alkoholizmus: a piások három fő típusa

Egy pszichológus ismerősöm egyszer azt mondta, természetesen részegen, hogy az alkoholista férfiaknak három fő csoportja van: 1. Az első típus azért iszik, mert hiányzik neki valami: szex, munkahelyi siker, általánosságban véve a szeretet, a család melege, anyuci jóéjtpuszija, szóval, valami. 2. A másik típus azért iszik, mert túl sok van neki valamiből: túl sok a stressz, túl sok a gyerek, túl sok az érzelmi élősködő rokon, vagy valami egyéb, ami túl sok. 3. A harmadik csak azért iszik, mert kevés van neki valamiből: kevesebb a pénze,mint szeretné, kevesebbszer szeretkezik, mint szeretné, rosszul szerepel a csapata a bajnokságban, már régen főosztályvezetőnek kellene lennie a munkahelyén, szóval, valami kevés. Azért írtam ezt le, mert jobban belegondolva, az alkoholista pszichológus hölgynek teljesen igaza van. Ez a három típusú alkoholista létezik. Jómagam egyikhez sem tartozom, utoljára 1996-ban ittam, de tudom, hogy Európában rengeteg család életét teszi tönkre a pia. Kedves alkoho

Film: Óriásláb fia

Itt van az új animációs kasszasiker, kívánom az alkotóknak és a forgalmazóknak, hogy épen és egészségben költsék el a beáramló dollármilliókat. Az Óriásláb fia azonban veszélyes film, mert rejtett tartalom rejlik az amúgy fantáziadús cselekmény mögött, olyan rejtett tartalom, mely könnyen megronthatja az egészséges szellemet. 1. Apucit a film egy jetihez hasonló szörnyként ( bár igaz, jóságos szörnyként) ábrázolja. Ez olyan " családromboló" beállítottság. 2. Apucit- Óriálábat a kamaszfiú menti meg a gonosz tudósoktól. Ebből könnyen arra a következtetésre juthat a gyanútlan néző, hogy a, az öregek mind hülyék, akiket meg kell menteni b, a tudósok mind gonoszok. Egyik sem igaz: a szülők nem hülyék, a tudósok sem mind gonoszok. Őszintén szólva, nem nézetném meg ezt a filmet a gyerekemmel. Hagyománytagadó, keresztényellenes, bár utóbbi csak burkoltan. De így veszélyesebb.

Diákoknak: Nem is Pitagoraszé a Pitagorasz-tétel

Nem is Pitagorasz találta ki a Pitagorasz-tételt, legalábbis ezt mondja egy babiloni agyagtábla elemzése után egy tudóscsoport. Lehet újratanulni matekból a trigonometriai alapokat? Ki tudja... Itt a link: https://444.hu/2017/08/25/evszazados-kutatas-utan-fejtettek-meg-egy-babiloni-agyagtabla-rejtelyet-valoszinuleg-a-mai-napig-az-a-vilag-legpontosabb-trigonometriai-tablazata

Norvégia: A politikusok antiszemiták lettek, hát mi történik ott?

Norvégia két nagyvárosában is bojkottot hirdettek az izraeli termékekre. Ha nem látom, nem hiszem-- a folyton toleranciáról papoló skandinávok ráléptek az antiszemizmus istentelen útjára. Hogy ne nekem kelljen erről többet szólni,  itt egy link: http://izraelinfo.com/2017/02/18/wallenberg-forogna-sirjaban-ha-lenne-sirja/ Gyomorforgató, felháborító dolgok ezek. Különben meg a történelmi eseménnyé avanzsált oslói béketárgyalásokon is panaszkodott az izraeli delegáció, merthogy másodrangúként kezelték őket, Arafatot meg agyondédelgették. Akkor ezt mindenki az izraeliek hisztériájának tulajdonította. Lehet, hogy mégis igaz volt?

Receptek amatőröknek 2.: Babos tojás

Veszel egy chillis bab konzervet, minden boltban lehet kapni, méretétől függően 200-500 forintba kerül, de nem kell az egészet elhasználnod, marad holnapra is. Odalöksz egy három tojásból álló rántottát, mikor már majdnem kész van, öntesz vagy kanalazol rá babot. Ízlés szerint, amennyit akarsz. Szépen egybesül, addig kell sütni, míg kemény a bab, de megpuhul hamar, vigyázz, oda ne égjen a tojás. Finom tojásrántotta, akár ebédre is jó az egész családnak, csak akkor több tojást kell elhasználnod, tíz perc alatt kész van, utána mosogathatsz.

Receptek amatőröknek 1 : Lecsó, még magyarosabban

A lecsót hagyományos módon, paprikával- paradicsommal elkészítjük, egyetlen apró különbséggel: burgonyát is teszünk bele. A krumplit apróra kell vágni, és lehetőleg külön edényben kisütni, nehogy leégjen. Aztán az így kisült apróra vágott burgonyát adjuk a lecsóhoz, és jól összekeverjük. Még főzéshez idétlen emberek is meg tudják csinálni, hajrá! Az összhatás fenomenális, még magyarosabb lesz, még kalóriadúsabb, még laktatóbb, még hízlalóbb. És gyorsan kész van.

Családi programok, fesztiválok: sokszor veszteséges

Manapság egyre több alapítvány, egyház, egyesület tart családi napot. Lehet ugrálóvárazni, meg lángost enni, meg találkozni más családokkal, meg kedvezményesen ruhát venni a gyereknek, meg ilyesmi. Sokszor azonban, a végső összesítés alkalmával, a szervezők csalódottak. Kevés a bevétel, kevesebb, mint amennyire számítottak. Vajon miért? Talán az lehet az ok, hogy manapság, legalábbis Magyarországon, az emberek sokat dolgoznak. Alig tudnak együtt lenni a családjukkal. Így aztán, ha néha akad szabadidejük, nem arra vágynak, hogy másik 123 családdal együtt jópofizhassanak, hanem arra, hogy SAJÁT CSALÁDJUKKAL legyenek együtt. Otthon, békességben. Apuci autót szerel, a gyerek meg nézi. Nincs is ennél jobb családi program.

Szlovákia gazdasága is növekszik, éljen Közép- Európa!

Lehet, hogy igaza lesz Orbán Viktornak? Amikor először mondta, hogy Közép-Európa lehet az Öreg Kontinens vigasza és megmentője, mindenki kinevette, főleg az öntelt nyugat-európaiak. Mára a számok Orbán Viktort igazolták. A magyar miniszterelnök kijelentéseivel összhangban Lengyelország, Csehország, Magyarország, és Szlovákia gazdasága is számottevő mértékben gyarapszik ( utóbbi 2016-ban 3,3 százalékos növekedést produkált, ami elismerésre méltó, kalapot kell emelni), miközben Nyugat-Európa országai stagnálnak, vagy alulteljesítenek, még a nullánál is lejjebb, ha pedig van náluk némi növekedés, azt elnyelik a jelentősen megnövekedett biztonsági kiadások. Párizs olyan, mint egy latin-amerikai város, a katonai puccs másnapján. Amikor 2004-ben Magyarország az EU-hoz csatlakozott, sok nyugati félt. Félt, hogy mi leszünk azok, akik kibillentjük őket a megszokott jólétből és nyugalomból. Mára kiderült: nem Kelet-Közép-Európa a fő veszély, hanem az iszlám migráció. Bár ezt a tényt sokan mai

Miért kellene Netanjahunak bocsánatot kérnie olyan tettekért, amihez semmi köze?

Benjamin Netanjahu, Izrael állam miniszterelnöke, Afrikában járt. Ez egyes publicistákat, és baloldali politikusokat arra a gondolatra indított, hogy ha már ott jár, Netanjahu úr kérjen bocsnatot azért, mert Izrael annak idején fegyverszállítmányokkal támogatta Mengisztu tábornok etiópiai katonai rezsimjét. A nemzetközi diplomáciában Willy Brandt ( liberális német politikus, nem mellesleg Stasi- ügynök) óta van szokásban, hogy egy ország kormányfője történelmi bűnökért kérjen bocsánatot egy másiktól, akkor is, az jónéhány évtizeddel azelőtt történt, ha neki magának és az éppen életben lévő generációnak semmi köze ahhoz a konkrét bűnhöz. Az egész badarság. Ilyen alapon a ma élő krími tatároknak bocsánatot kellene kérniük a magyaroktól  a tatárjárásért. Satöbbi. Mengisztu tábornok etiópiai katonai rezsimje az 1980-as években volt hatalmon. Netanjahu akkor nem volt Izrael miniszterelnöke. Sőt, továbbszőve a gondolatot: az egyszerű izraeli polgárnak sem volt semmi köze Mengisztuhoz. Nem e

A katonaságról: egy édesanya gondolatai és vívódásai

A sorkatonaság eléggé megosztja az európai társadalmakat, családokat. Egy édesanya írását szeretném, ha elolvasnátok. Az ő fia nem akárhová, hanem az izraeli hadsereghez vonult be, 18 évesen. Kemény, de nagyon szép és tanulságos. Kattints a linkre: http://izraelinfo.com/2017/08/19/a-fiam-bevonult/ Nem azért szeretném, ha elolvasnátok ezt az írást, hogy mindenki azonnal álljon a sorkatonaság bevezetésének pártjára- csak gondolkozzatok el! Ha egy édesanya, akinek a fia veszélybe kerül, ezeket írja, akkor....

Hogyan védekezzünk az európai terrorhullám ellen. ez egy rovid bejegyzés lesz

Hogyan védekezzünk az európai biztonságot, az európai családok életét veszélybe sodró terrorhullám ellen? Nagyon egyszerűen. Az összes migránst pakoljuk haza oda, ahonnét jött. A régebben itt élő migránscsaládok második generációjára pedig fokozottan oda kell figyelnünk, mert ők a legveszélyesebbek. Keresik az identitásukat, és belefutnak az iszlamizmusba. És megragadnak ott. Veszélyesek, vigyázni velük.

A nagyon okos kisgyerek,meg a még hülyébb rajzfilm

Annak idején nagy buzgalommal üdvözöltem az m2 csatorna megindulását, gondolván, ez lesz az a média, amit kisgyerekek is nézhetnek, hiszen nem lesz rajta se hülyeség, se gügyeség, se erőszakos rajzfilm. Azt gondoltam, hogy ez egy igazi családi csatorna lesz. Mára ez a lelkesedés alábbhagyott. Igaz, hogy az erőszakos rajzfilmek számát minimalizálták ( mindössze egy vagy kettő van, bár az is sok), de gügyeség, idétlenkedés, az bizony akad. Engem különösen irritál, amikor a külföldi készítésű rajzfilmek alulfizetett magyar szinkronszínészei egyfajta nyafogós, rinyálós hangot vesznek fel, amikor gyerekekhez szólnak. Azt gondolják, hogyha gügyögünk a kölyöknek, akkor jobban megérti. Hát nem. A gyerekek, még az egészen kicsik is, a természetes emberi hanghordozás hívei, a gügyögést legfeljebb a nagyitól fogadják szívesen, főleg, ha kakaó is van mellé. A gyerekhez kedvese, de természetesen kellene szólni, úgy, mintha egy másik értelmes lénnyel beszélnénk. Egy kisgyermek láttára persze, belees

Sorkatonaság: Mi vitatkozunk, a lengyelek megoldják

A sorkatonaság ügye minden európai országban állandó vita tárgyát képezi, még családokon belül is. Van, aki szerint szükség van rá, ha más nem, hát azért, hogy férfit faragjon a fiúból, van, aki szerint szükségtelen, mert a jövő háborúit úgyis profi hadseregek vívják majd. Mindkét vélemény mellett szólnak pro és kontra érvek. Érdekes azonban a lengyelek megoldása: 2017. szeptemberétől a felsőoktatási intézmények hallgatói számára biztosítják az ingyenes katonai kiképzés lehetőségét, maximum tízezer fő részére. A dolog már csak azért is figyelemreméltó, mert így senkit sem kényszerítenek arra, hogy katona legyen, ugyanakkor a lakosság egy vékony rétege mégiscsak megtanul fegyvert szakszerűen használni, megvédeni magát és családját, illetve hát: fegyelmezettnek és alázatosnak lenni. A cehet ugyanakkor nem egyedül a hadsereg, hanem az állam egészében állja, tehát lesz lóvé. Mert a magyar sorkatonai rendszerrel pontosan az volt a baj, hogy hiányzott mögüle az anyagi forrás. Egy ismerősöm,

A németek liberálisok? Á, dehogy, mesebeszéd!

Egy közkeletű vélekedés szerint a németeknek kollektív történelmi lelkiismeret-furdalásuk van, ezért a második világháború után liberálisokká lettek. De ezt nem szabad nekik emlegetni, mert sértetté válnak. Azt kell hinnünk, hogy a németek azért liberálisok, mert ilyenné teremtette őket az Isten. Mesebeszéd. A németek liberálisok, mert nincs más választásuk. Ott még a konzervatívok is liberálisok, azon a drága földön még a családos emberek is a melegek pártján állnak. És mivel eddig is ott álltak, ezután is ott fognak. Egy német nem fogja csak úgy megmásítani a szavát, vagy a szavazatát. Kitartóan ragaszkodik a hülyeségéhez. Ezzel romlásba viszi saját népét, meg egész Európát is, mert amit a németek művelnek, arra az egész kontinens odafigyel. De ez mit sem érdekli az átlagnémetet. Fater libi volt, hát az leszek én is. Hogy ez hová vezet, azt jól mutatják az utóbbi idők európai merényletei. bár, mostanában Merkel Anya is visszafogottabb, a németek alapjában véve -liberálisok - szeretné

Magyar gazdaság: Kutatás- fejlesztésre egyre többet fordítunk, de még nem az igazi

" A magyar gazdaság jövőjét a kutatók alapozzák meg". Ismerős ez a mondat? Hányszor hányféle párti politikusok zengedezték már ezt, mikor átadtak valami kutatóintézetet, vagy megépítették az egyetemhez a labort. Mindennek ellenére a magyarországi tudományos kutatók még mindig alá vannak becsülve, még a V4-országok többi másik háromjában is. Ma, hazánkban, kutatónak lenni nem éppen számít megbecsült foglalkozásnak, manapság nálunk olyan szakmák a népszerűek, mint operátor, énekesnő, pénzügyi tanácsadó, szakács, vezérigazgató, rendőr ( komolyan. egyre inkább) és hát a közmunkás. Az mindig kell. Ötvenhétezerért. Vissza kell állítani a tudományos kutatók presztízsét. Mert jelenleg nincs. Az infrastrukturális fejlesztések már rendben vannak ( közel kétszer annyi intézmény foglalkozik K+F-el, mint 1990-ben), de az emberanyag, a humán erőforrás, még mindig alá van becsülve anyagilag. Úgyhogy megy külföldre. Onnan kell őket visszahozni. Igaz, magasabb fizetéssel.

Románia: Kell nekik Székelyföld, különben beledöglenek

Miért ellenzik a román politikusok többsége a Székelyföld területi autonómiáját? Hát, azért, mert kell a zseton. Egy átlagos székely család jóval nagyobb összeget fizet be a román költségvetésbe, mint egy átlagos román. Ha a székelyek kiválnának, úgy döntenének, hogy nemcsak családi szinten akarnak magyarul társalogni de nyilvánosan is, vagy éppen önálló gazdasági intézményeket, netán privát nyugdíjrendszert akarnak létrehozni, abba Románia beledöglik. A románok nem éppen munkaszeretetükről ismertek, tisztelet a kivételnek, ami csak erősíti a szabályt. Ha székelyföld önállósodik, abba Nagyrománia belepusztul. Sajnálnánk, de nagyon.

Finnországban a rendőrség nem keltett pánikot, éppen elég volt, amit a lakosság keltett

Még mindig akadnak emberek, akik azt hiszik, hogy ha valamit nyilvánosságra hoznak, ha valamiről tájékoztatják a lakosságot, akkor kitör a pánik, mint Wells híres rádiójátékánál, amikor egész családok, apucival az élen, gondolták azt, hogy itt a vég. A turkui késes merényletek után a finn rendőrség, valami igen furcsa reflextől vezéreltetve, mindent eltitkolt. Ígéreteket adtak arról. hogy mikor fognak nyilvánosságra hozni mindent, amit tudnak vagy nem tudnak. Erre a turkui lakosság bepánikolt, de alaposan. Mivel a hatóságok nem akartak pánikot kelteni, a lakosság magának keltett pánikot. Jobb ezt úgy csinálni, mint az amerikaiak szokták. Ha valami balhé van egy városban, kiáll a polgármester, meg a rendőrfőnök, és sajtótájékoztatón bejelentik, hogy ez a balhé nem fog megismétlődni. Ami igaz is, mert ami egyszer már megtörtént, az mégegyszer ugyanúgy, ugyanott, soha nem történik meg mégegyszer ugyanúgy ugyanott mégegyszer soha nem történik meg, ami már egyszer megtörtént. Na, ez a minta

Merkel szerint is hiba volt migránsokat befogadni? Nahát...

Nofene! Angela Merkel német kancellár szerint a jövőben jobban meg kell gondolni, kiket fogad be Európa. Nagyon érdekes, hogy pont Angela Merkel mondja ezt, aki tűzzel-vassal kiállt a migránsok mellett, ő volt ennek az egész menekült- befogadási agyrémnek az egyik mozgatója, most viszont hirtelenjében  óvatosabban fogalmaz. Ugyanis választási kampány van Németországban, kellene a szavazat, és hát a kölni, frankfurti ( és említhetnék még sok németországi nagyvárost)  lakosok, családok már ízelítőt kaptak abból, milyen fantasztikus élmény együttélni muszlim menekültekkel), és ház Merkel is tudja most már, hogy hibázott, megetették őt a liberálisok, de alaposan...Csakhát Merkel asszony önkritikai érzéke nem annyira fejlett,  így aztán óvatosan visszakozik, nehogy túlzottan a menekültkérdésről szóljon a kampány, mert akkor ő veszít. Így aztán, szőrmentén, szó esik ott a migránsokról, a brexitről, meg csupa- csupa olyan dologról, melynek az átlagos német polgár számára semmiféle értéke n

Kiskert, kis gond, nagy kert, nagy gond?

Manapság nagyon sok családban szeretik a természetet. Az embernek természetes igénye van arra, hogy növények, állatok közelében legyen, hogy azokat gondozza. nevelje, hogy lássa a növekedést, a szaporodást. Éppen ezért sok magyar családnak van kiskertje, melyben zöldséget termel, esetleg állatokat nevel. Ez jó is, főképp a gyerekek szempontjából, akik meglátják, hogy az alma a fán terem, a paradicsomot pedig palánztázni kell. Sajnos, sok család elköveti azt a hibát, hogy nem megfelelő méretű kiskertet vásárol. Túl nagyot. Nem helyesen mérik fel az erejüket, idejüket. Mert szép dolog, ha televetünk egy nagyobb területet, csakhogy azt gondozni, öntözni is kell, van, hogy mindennap ki kell menni, ami benzinben sem akármi. Úgyhogy arra hívnánk fel a leendő kiskert-tulajdonosok figyelmét, hogy vegyék számba erejüket, idejüket, pénzüket, mielőtt megveszik azt a kertet, és csak addig nyújtózzanak, ameddig a takarójuk ér. Ne az legyen a dolog vége, hogy áron alul elkótyavetyélik a becses szerz

Nyugat-Európa antiszemita lett, következik a Menekülés Izraelbe X.

A nyugat-európai családok biztonsága megszűnt. Nyugat-Európában ismét fellángolt az antiszemitizmus. 10 ezer zsidó menekült tavaly ebből a térségből Izraelbe, mert otthon nem érezték biztonságban magukat. A németországi zsidók közel egyharmadát már érte erőszakos támadás vallási hovatartozása miatt. Minek is köszönhető a nyugat-európai antiszemitizmus újjáéledése? Egyfelől annak, hogy egyre erősebb az iszlám/ iszlamizmus ( a megfelelő szót válassza ki az Olvasó), a másik pedig az, hogy a baloldali és liberális pártok, melyek eddig vállvetve küzdöttek az antiszemitizmus ellen, és zsidóságnak kvázi természetes szövetségesei voltak, igencsak messze kerültek korábbi elveiktől. Most már ezek a pártok a muzulmán bevándorlók pártjára álltak ( kell a szavazat...), és hagyják, hogy a menekültek, illetve leszármazottaik terrorizálják a zsidó kisebbség tagjait. A menekültek pedig egyfajta országos sariát szeretnének Németországban megvalósítani, megfosztani Európa legnagyobb államát eredeti id

Családi vagyonok nélkül

Van a magyar közgondolkodásban egy olyan tényező, mely megakadályozza, hogy a magyar családok gazdagabbak legyenek annál, mint amilyen gazdagok most. Ez pedig az öröklési rend. Nálunk mindenki abban gondolkodik, hogy a gyerekek külön költöznek majd, ezért aztán önálló ingatlanra lesz szükségük, meg némi pénzre. Ha egy családban három gyermek van, akkor a családi vagyon három részre oszlik. És minden generáció kezdi elölről,  nulláról, minden szülő gondoskodik a maga gyermekeiről. A vagyon tehát szétaprózódik. Valahogy úgy lehetne ennek elejét venni, hogy a többgyermekes családok létrehoznának valami közös vagyont. Ez lehetne egy alapítvány, egy közösen birtokolt vállalkozás  vagy ingatlan netán termőföld, és persze a tesók között gondoskodni kellene a békességről. Ha ezt meg tudnák valósítani a magyar családok, akkor a közös vagyon többet kamatozna, mint a több kis részre osztott vagyon. Ötleteket várunk.

Túl korán házasodni?

A férfit és a nőt azért teremtette az Isten, hogy egymásra találjanak, és végül összeházasodjanak, családot alkossanak, közösen neveljenek gyermekeket. Igen ám, de hány éves korban érdemes házasodni? Van-e erre egyáltalán valamiféle biztos recept? Gábor 24 éves, informatikusként dolgozik egy külföldi cég magyarországi telephelyén. Itt ismerte meg jelenlegi feleségét, Annit, aki két évvel fiatalabb nála. És már várják az első babát! A házasság teljesen harmonikus, vannak kisebb konfliktusok, de ezek szépen megoldódnak. Tibor 34 éves, hentesként dolgozik, nemrég jött haza külföldről. Felesége, Gabi, csodálatos nő. Két gyereket nevelnek, 9 és 2 évesek. Mióta Tibor hazajött Németországból, ahol jól keresett és sok pénzt hozott haza, rendszeresek a veszekedések. Ordítozássá, sokszor otromba szavak kiabálásává fajult például egy családi vacsora, amikor pedig a nagyobbik gyereket elvitték a dinókiállításra, ott is sikerült összeveszniük, nagy nyilvánosság előtt. Pszichológushoz fordultak,

A munka apoteózisa: az újkori Izrael történelme

Aki elolvassa Martin Gilbert: Izrael története című könyvét, és túllép az első meghatottságán- mert egy érzelmileg roppantul felkavaró, ugyanakkor csodálatos történelem rajzolódik ki előttünk- valamire rájön. Megdöbben A mainsream médiában oly sokszor olvasható közhely szerint a modern kori Izraelt emigráns zsidó értelmiségiek és hívő lelkületű terrorista fiatalok teremtették meg. Nos, Gilbert könyve alaposan rácáfol erre a tévhitre. Már az első világháború után rengeteg zsidó és nem zsidó emigráns érkezett Izrael földjére, hogy ott- dolgozzanak. Nem csak olyanokról van szó, akik hazájuk antiszemitizmusa elől menekültek Palesztina földjére. Persze, voltak ilyen emberek is, de a többség egy küldetésnek tett eleget. Megvalósítani, újjáépíteni a bibliai hazát, jelenné tenni a múltat, valósság tenni a történelmet. Izrael modern kori úttörői nem könyvmoly értelmiségiek voltak, hanem fejszét-kapát-ásót forgató parasztemberek, földműves családok. Termékennyé tették a sivatagot két kezük m

Ima Guamért

Guam szigete veszélyben van. Az észak-koreai katonai és politikai vezetés megint azzal zsarolja Amerikát és a világot, hogy háborút kezd. Atomtöltetű rakétákat bocsátanak fel, ezzel demonstrálva erejüket. Ami igazából nincs. Egy hatalmas blöff az egész, de veszélyes és sátáni blöff, Észak-Korea nem bírna ki egy háborút. A lakosság már így is a minimális szükségleteknek is híján van, az embereknek a kormány ad kölcsönbe ruhát, hogy legyen miben járniuk. Háború esetén a koreaiak nagy része meghalna. Tudja ezt a vezetés is, csakhát... Csakhát szembe kellene nézni azzal a ténnyel, hogy megint, mint az elmúlt években oly sokszor, nincs élelem. Elfogyott a rizs, a frissen aratott termény nagy része pedig exportra megy, Malajziába, Kínába ( !), Indiába,Szudánba és még ki tudja, miféle országokba. Még szomáliai kalózok is vesznek észak-koreai rizset. A lakosság ezen az őszön és ezen a télen is éhezni fog, Gyökereket meg patkányokat fognak enni a gyerekek, akiknek anyjuk azt fogja hazudni, h

Okkultizmus:a szükségtelen bűn

Manapság, a 21.század elején, a testi és szellemi lét nagy összecsapásának történelmi időszakában,  nagyon jól megy mifelénk a varázslóknak. A kártyajóslás, az asztrológia, a madárjóslás, és még ki tudja, miféle jóslás és varázslás, milliárdos üzletággá nőtte ki magát, egyes becslések szerint Magyarországon évente 35-40 milliárd forintot fizetnek ki a félrevezetett emberek kártyajósoknak, varázsvesszős embereknek, és egyéb efféle sátánfajzatoknak. Ez az összeg több, mint amennyit új könyvek vásárlására fordítunk. Ebből a pénzből minden család kaphatna egy új Bibliát...Vagy kettőt is. A varázslók nem tesznek mást, mint talajukat vesztett emberek lelki és szellemi bizonytalanságát kihasználva, alaposan degeszre keresik magukat. Van olyan varászvesszős ember, aki 35 000 forintért kínálja szolgáltatását. Képzeljük el, hogy minden nap csak két ügyfele akad...A varázslók  szinte nulla befektetéssel, némi kis önreklámmal busás bevételre tesznek szert. Sajnos, mindehhez a jelenlegi magyar k

Jézus megtagadta a családját?

Máté evangéliumának híres versei ( Mt 12, 46-50.) szerint, mikor Jézusnak szóltak, hogy várja őt a családja, Jézus így felelt" Ki az én anyám, és kik az én testvéreim?" Jézus tehát megtagadta a családját? Bizonyos értelemben igen. De semmiképpen sem a szó földi, emberi értelmében. Azt akarta szavaival kifejezni a Mi Urunk egyetlen Fia, hogy nem feltétlenül a vér szerinti kötelék számít. Az üdvözüléskor a Mi Urunk nem a vérségi kapcsolatokra lesz tekintettel, hanem a hitbéliekre. Jézus Isten Fia volt, egyedül Isten  családjához tartozott. Mária " csak" annyit tett, hogy Isten Fiának testi voltát kihordta és megszülte. Jézus tehát nem arra buzdít, hogy mindenki hagyja ott apját- anyját, vesszenek össze a különböző generációk, és ki-ki járja a maga útját. Jézus arra buzdít, Isten által, hogy az emberek találjanak egymásra, mégpedig hitben, és együtt menjenek majd,ha eljő AZ a Pillanat, Isten országába, együtt pillanthassák meg Isten mennyei alkotását. 

Állás, munka Debrecenben, fiataloknak

Azt csiripelik a verebek, hogy jó munkalehetőségek akadnak Debrecenben, elsősorban a 30 alatti korosztály számára, de az idősebbek ettől ne rettenjenek meg. Nekik is van esélyük, csak már kevesebb. A Debreceni Közlekedési Vállalat Zrt. ( röviden DKV) keres műszaki embereket ( nevezzük nevén: szerelőket), valamint buszsofőröket. Ha nincs buszsofőri végzettséged, de van valamilyen jogsid, akkor átképeznek. Az alapfizu nem túl magas, bruttó 250 körül van, de a túlórákkal nagyon sokat lehet keresni, mert azt jól megfizetik. Jó munka, de nagy felelősség, itt nem lehet rosszul venni egy kanyart, és a felvételinél az egészségügyi alkalmassági nagyon szigorú. A másik munkahely, amit tudok ajánlani, egy bolti eladói állás. A Burgundia utcán van egy papír- írószer, évek óta működik, tehát nem most nyílt boltról van szó, ide keresnek kereskedelmi végzettséggel és tapasztalattal bolti eladót. Az itteni fizetésről sajnos, nem tudok semmit. Nézzétek meg a neten!

Trump: Megígérte, meg is teszi, de minek?

Előrebocstátom: nem kívánunk a Donald Trump- szappanoperába beszállni, sőt, kifejezetten utálom, hogy egy amerikai elnöknek már a szeme villanását is fotósok figyelik és elemzők elemzik. Hagyják már szerencsétlent nyugodtan dolgozni, azzal járna jól az egész világ. Nem azért írok Donald Trumpról- akit egyébként tehetséges amerikai elnöknek tartok- mert nincs más érdekes téma, hanem azért, mert tegnap mondott valami fontosat. Kábítószer- ellenes stratégiát fog alkotni. Megígérte. Most aztán nyugodtan alhatnak az amerikai családok! Az baj, hogy a 20-21.században az alábbi elnökök is alkottak már kábítószer-ellenes stratégiát: Ford, Nixon, Reagan, idősebb Bush, Clinton, és végül, de nem utolsósorban Obama. Egyik stratégia sem használt semmit. A kábszerfogyasztás csak nőtt, a tizenévesek egyre kevésbé vannak biztonságban. Sok amerikai város már annyira drogszennyezett, hogy az iskolák mindegyikében három prevenciós pszichológust kell alkalmazni. És ez sem használ semmit. Akkor mi a

Svédország: Egy iráni lány kálváriája

Van a sok gazdasági migráns, meg van egy iráni lány. Utóbbi mindent megtesz azért, hogy integrálódjon a társadalomba, előbbiek semmit.  Az iráni hölgy még a keresztény vallást is felveszi, sőt, mi több, gyakorolja is. Erre a svéd hatóságok megjutalmazzák: vissza akarják küldeni a lányt a közismerten intoleráns Iránba, ahol a biztos halál vár rá, mondjuk megkövezik. Ellenben a neoliberális svédek a sok gazdasági migránst befogadják, merthogy szerintük így diktálja az illem. Semjén Zsoltnak, Magyarország miniszterelnök-helyettesének kell felszólalnia a lány érdekében, hogy hát mégiscsak európaiak vagyunk, meg keresztények, ne küldjenek már a svéd bürokraták egy kikeresztelkedett muszlimot a biztos halálba. Nagyon remélem, hogy a történetből leginkább a potenciális menekültek tanulnak, azok, akik még szülőhazájukban várják, hogy értük jöjjön az embercsempész. Nagyon remélem, hogy ez az eset sok afgánt, meg iránit, meg afrikait fog elriasztani attól, hogy egyáltalán útnak eredjen. Mert

Izrael: Hát ezt akarják

Izrael elhatározta, hogy bár lenne sok felhánytorgatnivaló, jót tesz a palesztinokkal. Saját pénzén, saját jószándékából  biztonságosabbá teszi a palesztin családok életét. Felállítottak hát különböző biztonsági kapukat, hogy ellenőrizzék az al-Aksza mecsetbe látogató tömeget, kiszűrjék közülük a nem odavalókat. Például a terroristákat, a bolondokat, meg efféléket. A palesztinok ezt a gondoskodást azzal hálálták meg, hogy merényleteket követtek el, mondván: Izraelnek nincs joga beavatkozni a palesztinok vallási ügyeibe. Erről szól az egész: mindenáron a konfliktust keresni, találni, és az éppen aznap kialakult aktuális ellentétre hivatkozva merényleteket elkövetni. Nem nézni jövőt, országot, földet családot. Csak ölni. mindenáron. Csak ennyit akarnak, semmi mást.

Vona Gábor píárja

Kép
Politikai uborkaszezon van, a családok a kertben kapálnak, a kölyök meg fesztiválozik, nosza, Vona Gábor, a Jobbik elnöke kitalálta, hogy csinál ő is egy kis nyári fesztivált. Blogjában közzétett egy, a nyugdíjasokkal foglalkozó bejegyzést, melynek lényege, hogy az idősek bedőltek a FIDESZ-nek, és a szájukból is szemét jön. Azzal a szándékkal tette közzé Vona Gábor ezt az intellektuálisnak távolról sem nevezhető irományt, hogy odafigyeljenek rá. Hogy a politikai holtszezonban is ő legyen a műsorszám. Legalábbis a köztévén. A hírcsatornák pedig szépen bedőltek ennek a nem túlzottan acélos trükknek, és sorra közölték a többi párt felháborodott cáfolatait. Pontosan ezt akarta Vona. Hogy leköpjék. Addig is beszélnek róla. Ez az ő píárja. (kép forrása: erdekesvilag.hu)