Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2013

Megelőzés, amely pénzt hoz Neked

Kép
Üzleti partnert keresek  Székelyudvarhelyről és környékéről Európa legdinamikusabban fejlődő cégéhez. Nem gyógyszereket, hanem természetes alapanyagból készült termékeket ismertetünk meg a fogyasztókkal, ezáltal javítjuk az egészségtudatosságot az egész család számára. A termékek OÉTI engedélyszámmal illetve a sportolóknak szánt termékek esetén antidopping-vizsgálati eredménnyel rendelkeznek. Jelentkezés az alábbi telefonszámon: 06 30 246 44 36 E-mail:ibolya19680806@gmail.com

Segítség devizahiteleseknek!

Ha úgy érzi, hogy nem tudja fizetni svájci frank vagy euró alapú devizahitelét, esetleg végrehajtás vagy kilakoltatás fenyegeti, akkor remek megoldás: ügyvédek által készített szakvélemény alapján támadjuk a szerződéseket. Részletekért hívjon a 06 70 669 87 55 telefonszámon!

Debrecenben járt Kovács László

Debrecenben vendégeskedett Kovács László, az MSZP-székházban lehetett vele beszélgetni. Tanulságos beszélgetés volt. A hajdani pártelnök külügyminiszter azt állította, ő sohasem mondott olyat, hogy "Merjünk kicsik lenni!", hanem mindössze az egykori osztrák kancellárt, Wranitzkyt idézte, és ezt az idézetet forgatta ki a jobboldali sajtó.. A Bajnaival kötendő szövetségről inkább csak általánosságban fogalmazott. A kormány keleti nyitásával kapcsolatban viszont figyelemreméltó véleményt hangoztatott. Szerinte a közép-ázsiai államok kormánya soha nem fogja a magyar kormányon számonkérni a médiatörvénnyel kapcsolatos módosításokat, mert azt sem tudják, mi az. Az is elhangzott, hogy semmilyen gazdasági előny nem menti azt, hogy antidemokratikus országokkal kötünk szövetséget. Ezen azért elgondolkodtam.

A biztosítók nagy családja

Magyarországon huszonnégy biztosítótársaság működik. Van olyan, amelyik kompozit, tehát mindenfajta biztosítással foglalkozik, de van olyan is, mely egy vagy két biztosítási termékcsoporttal van jelen a piacon. Azt gondolom, 9,5 milliós országunkba ez kevés. A magyarországi biztosítótársaságok olyanok, mint egy nagy család. Nagyjából ugyanazokat a termékeket árulják, ugyanúgy, semmi eredetiség, mert az túl nagy kockázat. Ha verseny van, az inkább csak árverseny. Ezek még az internetet is ugyanúgy használják. A biztosítók weboldalán kalkulátorok vannak, ott lehet kalkulálni lakást, meg kötelezőt, esetleg CASCO-t. Fantáziátlan az egész, fárasztó egyformaság, nulla innováció. Pedig lenne pénz egy kis eredetiségre. A biztosítók bevételei 2013-ban eddig 6 százalékkal magasabbak, mint a 2012.év azonos időszakában. Vajon mire fogja költeni ez a különösen unalmas család a növekményt? Szerintem elküldik menedzser-papukát Kenyába szafarizni. Úgyis régen volt már, még tavalyelőtt.

Lehet-e boldog egy szegény család?

Mindenki látott már érzelmesrózsaszín amerikai filmeket, ahol is a család nagy szegénységben, de boldogságban él együtt, veszekedés nincs is, hangos szó is csak elvévtve hangzik el. Azt gondolom, az efféle filmek hazudnak. A szegénység igenis tönkreteszi egy család életét, megmérgezi anya és apa kapcsolatát, ennek pedig ki más inná meg a levét, mint a gyerek. Ráadásul a szegény családok gyerekeinek jelentős része újra szegény lesz, mert nem bír kitörni abból a környezetből, ahová született. Szerintem egy család csak akkor lehet boldog, ha anyagi egyensúlyban vannak.

Akár félmillió forint bokatörésre

Ha valaki balesetből eredően eltöri a bokáját, az elég súlyosan érintheti az egész családot. A balesetet szenvedett nem tud felkelni, rendesen járni, sok esetben dolgozni sem. A törés ezért jelentős anyagi veszteséget okozhat a családnak. Ha pedig a gyerek töri el a bokáját, nem tud iskolába menni, otthon kell maradnia, vele együtt egy felnőttnek, ez még nagyobb kiesés. Kössön balesetbiztosítást! Attól függően, hogy melyik díjcsomagunkat választja, egy bokatörésért 190 000- és 910 000 forint között fizet a biztosító! Nem semmi, ugye? Hívjon, találkozzunk. Irodánk Debrecenben van. Várom hívását: Bálint Péter

Egyetemisták: Vissza a kezdetekhez

Az egyetemisták megállapodtak Balog Zoltán miniszterrel, a megállapodás lényege pedig egyszerű: minden marad a régiben. Lesznek fizetős és ingyenes helyek, jogon és közgázon a ponthatár magas marad, stb. Ez volt itt a nesze semmi, fogd meg jól. Mire volt jó ez az egész? Talán csak arra, hogy a HÖOK vezetői bemutatkoztak a nyilvánosságnak, megmutatták, milyen tehetséges politikusok ők valójában. Annyit mindenesetre tudnak, mint a kormány. Pedig ők még csak gyerekek....