Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: december, 2014

Szülő és gyerek: együtt tanulni?

Minden családban fogas kérdés, hogy tanuljon-e együtt a szülő a gyerekkel. A pro érv az, hogy így a kisdiák biztonságban érzi magát, azonkívül lehet, hogy még a házi feladata is jó lesz. Az ellenérv pedig az, hogy túlzottan önállótlanná válik a kisember, rá lesz utalva anyucira, aztán, mikor már írni kellene a dolgozatot, kétségbeesik, mert nem szokott hozzá, hogy egyedül kell boldogulnia. Jómagam tanárként azt mondom, hogy maximum harmadikos korig tanuljon együtt a szülő a gyerekkel. Utána pedig tanuljon önállóságot+ felelősséget.

A nemi erőszakról

Nem gondoltam, hogy egy családoknak szóló blogban még erről is írni fogunk, de az utóbbi hetek eseményei erre késztetnek. A véleményem eléggé summás: a nemi erőszakért az erőszaktevő a felelős, nem lehet hibás az áldozat, még akkor sem, ha feltűnően öltözködött. Viszont az erőszaktevő nemcsak férfi lehet. Volt már rá eset, amikor lányok erőszakoltak meg fiatal fiúkat. Persze, ez a ritkább.

A nők értik a férfiakat?

A nők rendkívül büszkék arra, hogy értik a férfiakat, kiismerik őket, átlátnak rajtuk. Legalábbis így gondolják. De nem így van. Szerintem, legalábbis. A legtöbb nőnek nem tanítják meg, hogy a férfi alapvetően                                   HIÚSÁGA ÁLTAL MEGHATÁROZOTT lény. Nem a hasán, a büszkeségén keresztül lehet rá hatni. Ebbe persze, balatartozhat a has is. Meg az is, hogy nekem de jó nőm van!

Menjen a gyerek gimnáziumba?

A kormány átalakítani kívánja a gimnáziumokat, ez magyarul annyit jelent, hogy csökkentik a férőhelyek számát, merthogy Orbán Viktortól tudjuk, hogy nem kell a közepes gimnazista. Csak az a kérdés, hogy a jó gimnazista kell-e... A bibi ott van, hogy még a jelenlegi hivatalos statisztikák szerint is sokkal könnyebben talál magának, még a magyar munkaerőpiacon is, állást egy érettségizett, pláne egy diplomás. Tehát még mindig érdemes az arra érdemes, tehetséges gyereket gimnáziumba iratni. És aztán továbbküldeni, a szintén átalakuló felsőoktatásba. Persze, azért jól nézzük meg, hol fog továbbtanulni gyermekünk. Vannak ugyanis olyan olyan iskolák, és itt most konkrétumokat nem említenék,melyek lassan a bibliai Szodomára és Gomorrára emlékeztetnek, az igazgató pedig, mint tudjuk, nem Isten, csak egy alulfizetett állami alkalmazott.