Akkor most mennyit keres egy közmunkás?

Csige Sándor, Hajdúdorog szocialista polgármestere a minap azt mondta, hogy a közmunkaprogramban részt vevők  mindössze 1500 forinttal kapnak többet, mint a segélyen élők, ez pedig nem fogja motiválni a munkaerőpiacról kiszorult embereket arra, hogy dolgozzanak.
A kormány rögtön megcáfolta Csige úr állítását, szerintük a közmunkások a segély 200 százalékát kapják, tehát igenis megéri részt venni a programban.

Egy személyes tapasztalattal szolgálnék ezen vitához. A Debreceni Vidámparkban dolgozó közmunkások ( köztük sok diplomás) 32 000 forintot kaptak egy hónapra. Ebből éljen meg egy család! A parkot működtető cég ugyanis hat órában jelentette be őket. Az önkormányzatok trükközni fognak a közmunkásokon, ahol lehet, spórolnak.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Magyarország: Mennyit keres egy NB III-as focista? Talán minimálbért?

Svédország: Isten nem férfi, mert az sértő?

Egekbe szökő élelmiszerárak